Livtet

Az Új Világ gyermekei és más történetek

Alexander Weinstein elgondolkodtató történeteiben a jövő már megérkezett, olyan technológiai forradalmat és konflikusokat hozva magával, amik jó eséllyel mindannyiunk életében jelen lehetnek majd. A kötetben található tizenhárom novella az embert vizsgálja hétköznapi helyzetekben: az embert, aki látszólag mindig küzd az új világ változásaival és a folyamatosan érkező technológiai csodákkal, de közben a legnagyobb ellensége folyton saját maga lesz. Családok mindennapjaiba nyerhetünk bepillantást egy újabb és minden eddiginél keményebb gazdasági válságban (Hátország), vagy megnézhetjük, hogy egyáltalán mit jelenthet a család fogalma a jövőben (Búcsú Yangtól, Az Új Világ gyermekei), és mit tehetnek az egyénnel a virtuális valóságok (A térképészek, Móksa). Ezek mellett olvashatunk arról is, hogy milyen hatással lehet egész országok életére a menekültkérdés (Vándorlás), illetve több történet foglalkozik a küszöbön álló klímakatasztrófával (Jégkorszak, Zuhanóív). Az Új Világ gyermekei és más történetek a szépirodalom és a sci-fi eszköztárából építkező, sokszor komor hangulatú gyűjtemény, amiben lépten-nyomon felvillan a remény szikrája, emlékeztetve minket arra, hogy miért vagyunk itt és miért harcolunk. Alexander Weinstein ezekkel a történetekkel hívta fel magára a figyelmet az utóbbi években, ráadásul a Búcsú Yangtól című novellájából Colin Farrell főszereplésével film is készült.
Show more

Genres

No genres recorded yet.

Moods

Livtet has yet to assign moods to this book.

Reviews 0 More by these authors 4 Edition details Shelved by 0

Sign in to leave a review.

By making a review, you understand and accept the review guidelines.

Cancel
AllHigh (7–10)Mid (5–6.5)Low (1–4.5)

No reviews yet — be the first.

Language
Hungarian

No one has shelved this work yet.

Scan to open this book on your phone (web or native apps)